Megjelent az ösztöndíjprogramban való részvételre vonatkozó harmadik pályázati felhívás

2018. szeptember 5.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által indított, „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program” harmadik pályázati szakaszára 2018. szeptember 12-től 2018. november 15-ig van lehetőség pályázatot benyújtani.

Jelen pályázati felhívás keretében az egészségügyi szakképzést nyújtó intézmények nappali tagozatos, érettségire épülő egészségügyi OKJ szakképzésben részt vevő tanulói részesülhetnek támogatásban, amelynek összege maximum havi 40.000 Ft lehet.

Az ösztöndíj feltétele, hogy a szakképesítés megszerzését követően a pályázóknak legalább annyi ideig kell a megszerzett szakképesítésüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

Azoknak a tanulóknak, akik az előző pályázati időszakokban támogatásban részesültek és ebben a tanévben is tart az ösztöndíjjal támogatott szakképzésük, nem kell új pályázatot beadniuk.

Azoknak a tanulóknak, akik az előző pályázati időszakokban alap szakképesítés vonatkozásában támogatásban részesültek, és ebben a félévben a szakképesítés-ráépülésre is igénybe kívánják venni az ösztöndíjat, új pályázatot szükséges benyújtaniuk.

Fontos változás a jelenlegi kiírásban, hogy a korábbiaktól eltérően az elnyerhető ösztöndíj szempontjából a kiíró nem vizsgálja a pályázók adott tanévre vonatkozó igazolatlan óráinak számát.

Az Ösztöndíjas pályázati felhívás, a Pályázati adatlap kitöltési útmutató, a támogatható pályázatok darabszámára vonatkozó keretszámok, és a kapcsolódó információk (pl. sablonok) a https://apololeszek.aeek.hu/osztondijprogram linkre kattintva, az „Ösztöndíjas pályázati felhívás” menüpont alatt érhetőek el.

A pályázat benyújtásáról történő felelősségteljes döntés meghozatalához a https://apololeszek.aeek.hu/informaciok oldalon a Fontos információk tanulóknak menüpontban megtalálható alábbi dokumentumok nyújtanak segítséget:

  • Elhelyezkedési lehetőségek 2018. június
  • Segédlet az elhelyezkedési lehetőségek bemutatására szolgáló táblázat használatához
  • HMR felmérés betöltetlen álláshelyekről 2018. június